2018. március 27., kedd

MyBookZ tesztdoboz bemutatása


Nem olyan rég kaptunk egy emailt, hogy lenne-e kedvünk bemutatni egy új, könyves meglepetésdobozt. És hát, miért ne lett volna? :) Ebben a bejegyzésben ezt meg is tettük.

Kíváncsian vártuk a dobozt, amikor nem sokkal később nagyon is meglepődve értesültünk a dobozok áráról, ami nem kevés, két könyv ide, vagy oda.

13.490.-forintért még úgy sem tudnék teljesen jó szívvel ajánlani egy meglepetésdobozt, ha szuper jó lenne. Mert jópofa apróságok ide vagy oda, ebből a pénzből az online minimum 20%-os kedvezményekkel, nem csak két könyvet tudna venni az ember, ami ráadásul olyan könyv lesz, amit ő választott és nem meglepetés.
Tudom, tudom a meglepetésdoboz lényege éppen a meglepetés...

Maja Lunde: A méhek története

Nagyon különleges történet, mely szinte az első perctől letehetetlen volt. Különlegességét nagyszerű szerkesztése adta, mely három különböző időbe helyezte a regény cselekményét. 

Járunk a múltban, 1852-ben Angliában, a jelenben, 2007-ben  Ohio-ban és a jövőben, 2098-ban Kínában. Három idősík, három teljesen különböző főszereplő, akiket látszólag semmi közös nem köt össze, és talán tényleg nem, az az egy biztos, hogy a méhek megléte vagy nemléte mindhármuk életére nagyon jelentősen rányomta a bélyegét.

2018. március 26., hétfő

Fénysebesség, egyszínű kaméleon és vadak


Három különleges gyerekkönyvről írok ma, mindegyik nagyon figyelemre méltó. Azt is elárulom, hogy két könyv esetében igencsak sokat gondolkodtam azon, hogyan fogalmazzam meg a véleményemet és egyáltalán mit is gondoljak róluk.

Nem azért, mert nem tetszettek, hanem azért, mert éppenhogy igen, de nem tudom, hogy a gyerekek mennyit értenek meg belőle, vagy egyáltalán fontos-e tudnom ezt. Azt is gondolom, hogy ők sokkal többet megértenek bizonyos dolgokból, mint mi felnőttek azt gondoljuk, és a megértésnél még talán az is fontosabb, hogy milyen érzéseket és kérdéseket váltanak ki belőlük ezek a könyvek.


2018. március 22., csütörtök

Hillary Jordan: Mudbound

Sárfészek

Örülök, hogy már év elején találkozhatunk ilyen remekművekkel, mint a Sárfészek. Egy nagyon hatásos, magával ragadó történet az 1940-es évekből. 

Sok témát érint a könyv, úgy mint a háborúból hazatért, lelkileg sérült férfiak kísérletét arra, hogy visszataláljanak a háború előtti normális életükbe, a faji szegregáció létét és tragikus eseményeit, a Mississippi deltavidékén élő gazdálkodó emberek nehéz, keserves munkáját a megélhetésért és a boldogulásért.

2018. március 21., szerda

Catan telepesei


Ezzel a társasjátékkal éledt újra családunk játékkedve, miután évek óta az Activity-n kívül nem játszottunk mással.  A fiúk szúrták ki az Aldiban, megnézegették, majd másnap elém álltak, hogy megvennék a saját pénzükből. Az elhatározást tett követte, bepattantunk az autóba, és elkezdődött az izgulás, hogy legyen még meg, ugyanis ez volt az egyetlen, vagy az utolsó, de szerencsénk volt, a játék ott várt bennünket.

Babaróka és a Tökmagok


Két nagyon aranyos meséskönyvről szeretnék pár szót írni, az egyiket -  Kiss Judit Ágnes: Babaróka ajándéka - óvodáskorú gyerekeknek javaslom, a másik - Berg Judit: Tökmagok a korallzátonyon - a Most én olvasok sorozatban jelent meg, emiatt nagy örömmel forgathatják a már olvasni tudó kisiskolások, de biztos vagyok benne, hogy kisebbeknek felolvasásra is tökéletes.

2018. március 20., kedd

Sarah Winman: Bádogember

Egyszer régen a kezembe akadt a könyvtárban Sarah Winman Amikor isten nyúl volt című könyve. Furcsa címe ellenére, vagy éppen ezért, hazahoztam és nem is gondoltam, milyen meglepetés vár rám, amikor olvasni kezdtem.

Egy fantasztikusan különleges könyvet találtam, amely kicsit őrült, szeretettel teli, humoros és meglepő. Bár azt tapasztaltam, hogy elég megosztó könyv volt, vagy nagyon szerették, akik olvasták, vagy semmi különöset nem éreztek.

2018. március 19., hétfő

Gerlóczy Márton: Mikecs Anna: Altató

Egy értékelés megírásakor sokszor az első, bevezető mondatokon gondolkodom a legtöbbet. Így van ez Gerlóczy Márton könyve esetében is, hirtelenjében nem is tudom hogyan mutassam be ezt a nagyszerű, monumentális alkotást. Mert mindent kétséget kizáróan az volt.

Egy családregény szokatlan formában, amely eleinte még zavart is, bosszankodtam, hogy miért nem lehetett ezt szépen sorban, folyamatosan megírni. Úgy, ahogy azt megszoktam, miként szépen, sorban megszületnek a gyerekek, felnőnek, megnősülnek, férjhez mennek, és azoknak is megszületnek a gyerekeik. Közben pedig érthetően, lassan leírni, hogy kivel, mi történt, hogyan alakult az életük.

2018. március 15., csütörtök

Borzák Tibor: Mesélő képek

Imádok fényképeket nézegetni, papírfényképeket pedig különösen. Sajnálom is, hogy ma már egyre kevesebb fotót hívatunk elő. Illetve már kinyomtathatjuk magunknak otthon a nekünk tetsző képeket, mégis csökkenő tendenciát mutat ez a tevékenység. 

Nekem még van egy nagy fényképes dobozom, amelyben a nagyon régi fényképektől kezdve, melyek nagyszülőket, rokonokat, szomszédokat ábrázolnak az újabb fényképekig, amelyek gyermekeim kisgyerekkorát örökítik meg egyaránt megtalálhatók.

2018. március 14., szerda

Blogfaggató Harcos Bálinttal


Nemrégiben olvastam A boszorkánycica című fantasztikusan aranyos, kedves, vicces, rímes mesét, mely annyira magával ragadó volt, hogy úgy éreztem azonnal fel kell tennem a szerzőjének, Harcos Bálintnak néhány kérdést. 

Ezúton köszönöm Bálintnak, hogy válaszolt a kérdéseimre, én nagyon élveztem a válaszait és ha lehet, még közelebb kerültem ehhez a fantasztikus meséhez, remélem Ti is élvezni fogjátok az interjút és imádni a mesét. 


2018. március 13., kedd

Dekor.álom és Hygge


Ma két olyan könyvet mutatok, amelyeket kellemes volt lapozgatni, olvasgatni, szerettem őket, örülök, hogy elolvastam, megnéztem, hazahoztam. Érdekesek voltak, jó kézbe venni mindkettőt, más-más élményeket kaptam tőlük.


2018. március 12., hétfő

Sabina Berman: Én, Én, Én

Karen  Nieto élete akkor kezdődik, amikor nagynénje Kaliforniából megérkezik Mazatlánba, hogy birtokba vegye örökségét, a Consuelo nevezetű tonhalfeldolgozó üzemet.

Majd megtalálta Karent, az elképzelhetetlenül elhanyagolt kislányt, aki nem is emberként élt, nem beszélt, nem szocializálódott, magára hagyottan éldegélt a ház szinte láthatatlan szellemeként és egyértelműen mindenki bolondnak tartotta.


2018. március 11., vasárnap

Egy év, egy tucat könyv: Olvass el egy kedvenc korszakodban játszódó könyvet!

Még csak most kezdődött el az év, de máris március van! Ami azt is jelenti, hogy elérkeztünk a blog olvasós kihívásának harmadik állomásához, amikor is egy kedvenc korszakunkban játszódó könyvet kell elolvasnunk. Kedvenc korszakomból nagyon sok van, úgyhogy nagy örömmel vetettem bele magam az e havi ajánlóba is.

2018. március 9., péntek

Francesca Zappia: Csak kitaláltalak?

Nagyon jól indul ez az év, ugyanis megtaláltam az első nagy kedvencemet. A könyv története egy nagyon komoly mentális betegség körül forog, Alex küzdelmének lehetünk szemtanúi, aki nem elég, hogy végzős gimnazista, még a skizofréniájával és hallucinációival is meg kell küzdenie.

Ha a rikítóan vörös haja miatt nem lógna ki a többi gimnazista közül, akkor kicsit különös viselkedésével hívja fel magára a figyelmet, bár mindent elkövet, hogy ne legyen ő a furcsa lány. Ami hatalmas nagy erőt és elszántságot kíván, hiszen nem könnyű úgy átlagosnak látszani, hogy végig abban a tudatban élsz, hogy figyelnek, netán üldöznek a kommunisták. 

2018. március 8., csütörtök

2018. március 7., szerda

Sarah Pinborough: 13 perc

Engem már az írónő első könyve is meggyőzött, hogy nagyon érdemes odafigyelni rá, és elérte, hogy türelmetlenül várjam a következő könyvének magyar megjelenését. A 21. Század Kiadónak köszönhetően nem is kellett sokat várnunk rá, és remek évindítóként olvashatjuk a 13 perc című thrillert.

Megnyugodtam, nem kellett csalódnom a szerzőben másodjára sem, egy nagyon  jól felépített, színes karakterekkel tarkított történetet kaptunk, amit egyszerre young adult regény és pszichothriller. 

2018. március 6., kedd

Baba Schwartz: Májusi cserebogár

Az első húsz évem

Baba Schwartz mindig is írt. Naplójegyzetek, elmélkedések, versek és receptek gyűltek az íróasztala fiókjában. Köztük volt élete első két évtizedének története, mindaz, amit átélt a holokauszt előtt, alatt és közvetlenül utána. 

Fiai kérésére és közreműködésével, Robert Hillman író segítségével született meg a Májusi cserebogár, amely egyrészt tele van szeretettel,  családi összetartással, másrészt iszonyatosan nagy, elmondhatatlan fájdalmakkal, tragédiákkal. 

2018. március 5., hétfő

Három jó könyv?

Az utóbbi időben nagyon eltűntem a blogról, úgyhogy ideje visszatérnem, mert olvasni olvastam ám, csak írni nem írtam. Nem is tudom miért, úgyhogy nézzük is azt a három könyvet! :)

2018. március 2., péntek

Eva Schumann: Csili és társai

A tavasz közeledtével nagyon időszerűnek éreztem ennek a könyvnek az elolvasását, mert imádok kertészkedni, és nagyon szeretem, ha a kertemben frissen leszedett paprikát és paradicsomot ehetem reggelire. 

Ennek a könyvecskének a segítségével kicsit elmerülhettem a csilipaprika történetében, megismerhettem a különböző csilifajtákat, paprika alapismeretekre tettem szert és természetesen a csilitermesztés alapjaiba is betekinthettem.

2018. március 1., csütörtök

Új könyves meglepetésdoboz: MyBookZ


A könyves meglepetésdobozokat én mindig is nagyon jó dolognak tartottam, az viszont, hogy magyar könyves dobozunk nincs, már nem volt olyan jó dolog.
De ennek idén vége, ugyanis most már nem csak elérhetővé váltak nálunk a könyves meglepetésdobozok, hamarosan már válogatni is tudunk közöttük.