2017. augusztus 9., szerda

Timothy Snyder: A zsarnokságról

Húsz lecke a huszadik századból

Amilyen kicsike és vékonyka ez a könyv, annál nagyobbat üt. Timothy Snyder a Yale Egyetem történészprofesszora tökéletesen összeszedte nekünk röviden azokat a dolgokat, amelyekben tulajdonképpen élünk, amit nap, mint nap tapasztalunk, és mégis csendesen éljük az életünket. 

Ezt a könyvet szerintem a régi időkben betiltották volna. Mert öntudatra ébredésre, önmagunk megbecsülésére és vállalására biztat bennünket. Segít felnyitni a szemünket a mai világ ellentmondásaira, amit valószínűleg látunk is, mégis közömbösen és beletörődően, időnként morogva, de tűrjük. 



Ez a könyv felráz ebből a csendes beletörődésből, ráébreszt arra, hogy te jó ég, tényleg ilyen a világ, az ország, (igen, Magyarországra vonatkozóan is nagyon sok dolgot le tudtam vetíteni), a demokráciát már lassan keresni kell, és szomorú, hogy egyes vezetők bármit megtehetnek. 

A professzor a múlton keresztül elmeséli jelenünket, és rávilágít a jövőre is. A társadalmak, az emberiség jövőjére, ami nem túl jó irányba halad. 

20 leckét olvashatunk a könyvben, amelyek történelmi eseményeket is bőven tartalmaznak. Megismerhetjük a fasiszta propagandát, hogyan nyert meg magának rengeteg embert, hogyan törte derékba az emberek jó érzéseit, jó szándékait, hogyan fordította ki őket önmagukból, hogyan lettek az emberek a fasizmus agymosásának áldozatai.

A 20 leckén belül ugyanennyi figyelmeztetést kapunk, amire Timothy Snyder szerint nagyon oda kell figyelnünk, meg kell fontolnunk. A tolerancia, az együttérzés, a segítőkészség nagyon fontos emberi tulajdonságok, őrizzük meg őket, legyünk a magunk urai, álljunk ki magunkért, másokért, a környezetünkért, a világunkért.

Felhívja a figyelmünket arra, hogy legyünk résen, alaposan alakítsuk ki mindennel kapcsolatban a magunk véleményét, mert szinte észrevétlenül válhatunk a zsarnokság áldozatává. Ne legyünk tömegkövetők, legyen szabad akaratunk, szabad, saját gondolatunk és mindig legyünk éberek, mert a demokrácia és a zsarnokság között sokszor csak egy vékony választóvonal lehet. 

Néhol igen ijesztő helyzetet, jelent, s lehetséges jövőt vázolt fel a szerző, s bár az USA helyzete,  valamint Trump elnök és Hitler között húzott párhuzam központi téma volt, az európai demokráciák helyzetéről is elmondta a véleményét. Nem békés és megnyugtató.


Középiskolai ajánlott olvasmányként el tudnám képzelni a könyvet, egy lelkes és elhivatott történelemtanár vezetésével még jó kis beszélgetésekre is sor kerülhetne.

Az agymosás szót a tegnapi értékelésemben is használtam. Egy elkeserítő példa a zsarnokságra a jelenben, pl. Észak-Korea.

9/10

Bea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése