2017. február 19., vasárnap

Heti ez + az


Ezekről a könyvekről írtunk a héten:

Stephanie Perkins (szerk.): Ajándékba adlak
Ismertebb és kevésbé ismert szerzők karácsonyi és szilveszteri történetei, fiatalokkal, fiatalokról, szerelemről, az ünnepről, magányosságról, a családról, barátságról, szeretetről. Nekem nagyon tetszettek ezek a történetek, amelyeket bármikor elolvashattok, nem kell hozzá megvárni a karácsonyt, mert olyan szívmelengetőek. Karácsony környékén viszont rendszeresen ajánlott. 
A teljes bejegyzést IDE KATTINTVA olvashatjátok.





Amy Harmon: Arctalan szerelem
TitkOLVASás keretében olvastuk el ezt a könyvet és ismét érdekes végeredmény született. Tulajdonképpen Zsófinak sem volt különösebb baja a történettel, de nehezen barátkozott meg a főszereplőkkel és egyéb körülményekkel, míg én viszont kedvencemnek is kikiáltottam a könyvet. 
A teljes bejegyzést IDE KATTINTVA olvashatjátok.







Veronica Roth: Árnyak és Jelek
Első találkozásom Veronica Roth írónővel, engem teljesen meggyőzött és lenyűgözött, mindazok ellenére, hogy elég sokszínűnek találtam a könyvről írt véleményeket. Engem elvarázsolt, tetszett a lassú folyása és a felépített világ is nagyon érdekes volt. Biztos, hogy olvasni fogom a következő részét is.
A teljes bejegyzést IDE KATTINTVA olvashatjátok.





Jodi Picoult: Magányos farkas
Jodi Picoult február végén megjelenő könyve egyszerre volt más és ugyanolyan, mint a többi története. Az elgondolkodtató, lelket megviselő témaválasztása és a drámai helyzetek nagyon jellemző vonásai Jodi történeteinek és igazából már az állatszeretetéből is kaptunk ízelítőt a Szelíd vadak könyvéből. Ebben a történetben a farkasokat ismerhetjük meg közelebbről, ami nagyon szép, elbűvölő keretet ad az egész történetnek. A farkasok családja és egy embercsalád sorsát párhuzamba állítva követhetjük nyomon ebben a megrendítő, nehéz kérdéseket boncolgató regényben.
A teljes bejegyzést IDE KATTINTVA olvashatjátok.

Emily Brightwell: Mrs. Jeffries és a halott orvos
Zsófi kedvenc témája, angol, krimi, vicces, kedves, nem kérdés, hogy tetszett neki a történet és az egész kompánia, akik segítettek Witherspoon felügyelőnek kibogozni egy bűntény szálait. Azt tervezem, hogy hamarosan én is elolvasom a könyvet.
A teljes bejegyzést IDE KATTINTVA olvashatjátok.





A héten Zsófi készített egy Valentin napi kvízt. Örülünk, hogy sokan kitöltöttétek, hogy megtudjátok, ki lenne a könyves-filmes álompasitok. Sőt, köszönjük annak a két férfiembernek is a figyelmét, akik szintén kíváncsiak voltak arra, hogy ki a hozzájuk illő pasi. :D Mindamellett kifogásolták, hogy nem voltak álomlányok a kvíz kitöltése végén, így majd legközelebb erre is figyelünk. ;´)
A lányok pedig Aragornt hiányolták, aki a kvíz egyik képén szerepelt, viszont a végső megoldásban nem jött ki álompasinak. :D Zsófi meg is ígérte, hogy készít majd egy külön Gyűrűk Urás pasikvízt is, csakis Aragorn és az őt hiányolók kedvéért, abban viszont a törpök is benne lesznek. :D

Miegymás:


Mostanában megnéztem egy pár Haul-videót (ejtsd: hól-videó - anyukám kedvéért :)). Véletlenül akadtam rá youtube-on, amikor a bécsi Primarkba készültünk és a google dobott ki nekem ilyen videókat is. Nem tudtam, hogy tulajdonképpen mit takarnak ezek a címek, vagyis mit jelent az, hogy haul-videó. Most már tudom, hogy amolyan zsákmányszerző, bevásárlásról való beszámolós, megmutogatós videó, és nekem egyből sikerült egy érdekesre rábukkanom, meg is mutatom:


Nem tudom felismertétek-e, hogy ki ő. Vagyis inkább a hangja lehet ismerős, a Harry Potterben például ő Luna Lovegood magyar hangja és még sok mást is szinkronizált. Nem tudom, hogy a hangja miatt, vagy azért, mert ez volt az első ilyen jellegű videó, amit megnéztem, jó élményként maradt meg bennem. 

Mivel a hét most nekünk is leginkább a vásárolgatásról szólt, én is készítettem pár fotót a közelmúlt beszerzéseiről, ha van kedvetek, nézzétek meg őket:


Ezt az Artu Ditus tusfürdőt Titusz nagy örömére egy osztrák Bipában találtam, 50 %-os leértékeléssel, így mindössze 1 euró volt, ezért bántam volna nagyon, ha otthagyom. Apa is kapott egy nagyon kellemes illatú Superdry parfümöt, 30 ml-es, és 10 euró volt, ez is 50%-os volt, szerintem jó vétel volt mindkettő.


Ezért a kitűző készítő készletért képes voltam már az akció kezdetének a napján elmenni a Lidl-be, mert annyira megtetszett. Nagyon egyszerűen elkészíthetők vele a kitűzők, a mellékelt anyagokból ki kell vágni a választott mintát, és a két színes műanyag kis bigyusz segítségével össze kell nyomni és már kész is a szuper kitűző, amit tehetünk táskára, farmerdzsekire, vagy bármire, ami csak eszünkbe jut. A Lidlben amúgy is imádom a kreatív dolgokat, gyakran veszek ott ezt-azt. A héten egy kerti kreatív dolgot is vettem, egy kézifűrészt, amin Apa jót mosolygott, de nekem igenis szükségem lesz tavasszal a kertben egy kis pofás fűrészre.:)


Kb. félórányira autózásra van tőlünk egy osztrák kisváros, Frauenkirchen, és van ott egy KIK üzlet. Szinte mindig beszaladok, ha valahol KIK-et látok és első utam az akciós kosarakhoz vezet. A legjobban azonban ebbe a frauenkircheni üzletbe szeretek menni, mert a leértékelt kosarakban rengeteg mindent lehet általában találni, mindössze 10 centért, azaz 30 forintnyi összegért. Én általában fotózáshoz szoktam ilyen mütyürökre vadászni, kellékeknek használom őket, és mivel jó sokat összegyűjtök, nem mindegy, hogy mennyibe kerül. A képen látható dolgok mindegyike 10 centes darab, a legjobban ezekből a két porcelán kisrókának örültem és a feliratos tábláknak, amik kőből vannak.


A képen látható dolgok nagy része az Ikea karácsony utáni leértékeléséből van, semmi nem került többe 1 eurónál. Magyar Ikeába ritkán jutok el, mert hozzánk közelebb van Bécs, mint Budapest, így nem tudom, hogy ott is leértékelik-e karácsony után ennyire a dekorációkat.


Ezen a képen mindenféle apróságot láthattok. Bélyegzőkészlet a Lidlből, a többi apróság pedig szintén Ausztriából a Teddyből van. Ide is nagyon szeretek benézni, mert tele van mindenféle kreatívkodáshoz való kellékekkel. Itt vettem a bélyegzőkészlethez tintapárnákat, mindenféle színekben, a kép közepén szuper bélyegmatricák vannak, 1 euró volt egy csomag és 20-40 db-ot tartalmaznak egyenként a tasakok, mindenféle témában. Ezt nagyon szeretem a Postcrossing-képeslapküldések alkalmával felragasztani a képeslapokra, általában a címzettek is szeretik.  Lent a kis vödrök és konyhai eszközök, Titusz Lego instagram képeinek készítéséhez lettek beszerezve, egy hirtelen jött ötlet következményeként. Bal felső sarokban pedig Zsófinak két egyszerű, nem sokszor használható nyaklánc van, műanyag és pár használat után kinyúlik, de egyszer vett egy kínaiban egy ilyet, nagyon szerette és azóta kerestük, most rábukkantam a Teddyben is, de ott is ez a kettő volt az utolsó darab.


Ezeket a gyönyörű kávésbögréket Apa találta nekünk, a bájos kis ételest pedig én nem tudtam otthagyni. A fotózás háttereként szolgáló famintás viaszosvászon asztalterítőt és a dekorációs virágokat is most zsákmányoltam.


Ezeket a szépségeket is a Teddyben találtam, szintén fotózási kellékek lesznek, kivéve a lent látható illatviaszokat, amelyekkel Zsófit leptem meg.


Ezzel a gyönyörű órával viszont magamat leptem meg, a képkereteket is nemrégiben gyűjtögettem, az egyikbe remekül passzol a képünk, amit Bence rajzolt Zsófiról és rólam. :)


Imádom a textil táskákat. Régen turkálóban vásároltam nagyon sokat, de sajnos nehezen tudok ellenállni, ha valahol meglátok egyet. Ha pedig ellenállok, akkor azért kesergek egy hétig, hogy miért nem vettem meg. Ezek a legutóbbi beszerzéseim, a jobb alsó kék színű ikeás szerzemény, a zöld baglyos osztrák, a középső gyönyörű baglyos pedig egy soproni eurós boltból van, legutóbb abban vittem a könyvtárba a könyeket és sok dicséretet bezsebeltem érte.

Remélem nem untátok ezeknek a csecsebecséknek a bemutatóját, én nagyon szeretem többször is megnézegetni mit vettem, örvendezni nekik, így most ez egy jó alkalom volt nekem is, hogy összegyűjtöttem őket és ismét örülhettem. :)

Legyen szép jövő hetetek!

Bea

4 megjegyzés:

  1. Szuper volt ez a beszerzős rovat! :) Nagyon szerencsések vagytok, hogy Ausztria ilyen közel van hozzátok, mert sajnos az itthoni boltokban még a leárazás után is sokkal többe kerülnek a termékek (pl. KIK). A baglyos táskák kimondottan cukik és a kis porcelán róka is zseniális. Szép vasárnapot! Ui. Mrs Jeffries-t én is most olvastam, remélem jön majd a többi is és nem szakítják meg a sorozatot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, akkor majd néha csinálunk még ilyet. :) Tényleg szerencsések vagyunk, mert azt tapasztaltam, hogy Ausztriában a leárazás, az tényleg leárazás, és nem úgy működik, hogy először felemelik az árat azért, hogy utána le tudják árazni. A magyar Kikben tényleg nincsenek ilyen nagy leértékelések, úgyhogy arról már le is szoktam.:)
      Jó olvasást a Mrs Jeffries-hez, és szép jövő hetet kívánunk neked.

      Törlés
  2. Hát én ezeknek a felét nem is láttam...😱😝😵🤘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahaa! Mindig tudtam én, hogy sose figyelsz, amikor lelkendezve mutatom a mütyürjeimet, csak úgy bólogatsz és ühümözöl, mint akit érdekel. :D:D:

      Törlés