2016. június 2., csütörtök

Randall Munroe: Magyarázókönyv

"Ebben a könyvben képek és egyszerű szavak vannak. Mindegyik oldal egy-egy érdekes vagy fontos dolog működését magyarázza el az ezer leggyakrabban használt szóval. Ez az oldal kivétel, ezen beköszönök, és elmondom, miért lett ez a könyv olyan, amilyen. Életem nagy részét aggodalmaskodással töltöttem: attól féltem, hogy az emberek nem tartanak elég okosnak. Ezért néha akkor is komoly, bonyolult szavakat használtam, amikor nem kellett volna.

Vannak, akik azt mondják, felesleges is megtanulni a bonyolult szavakat, mert csak az a fontos, hogy tudd, mire való az a valami, nem az, hogy hogyan nevezik. Szerintem ez nem mindig igaz. Ahhoz, hogy alaposan megismerjük azt a valamit, szükségünk van mások segítségére, márpedig ha meg akarjuk őket érteni, tudnunk kell, mit jelentenek a szavak, amiket használnak. Ha pedig nem tudjuk valaminek a nevét, kérdezni sem tudunk róla.

De olyan könyv, ami leírja, minek mi a neve, sok van. Ez a könyv azt magyarázza el, mi hogyan működik."

Ez egy nagyon érdekes könyv! Minden egyes oldalán szuper rajzok vannak. Magyarázatokkal. Ami nem meglepő, hiszen ez egy magyarázókönyv. :) Ami viszont meglepett, hogy volt, amit így sem értettem. :( De ezt nem a könyv hibájának mondanám, hanem a saját hiányosságomnak. Ugyanis arra jöttem rá, hogy bizonyos képekhez szükségeltetik azért némi előzetes ismeret, azaz jó, ha halvány fogalmunk van róla legalább, hogyan működik az a valami. 

Ilyen volt az autó motorjának rajza és teljes működési magyarázata, a forgó szárnyas repülő, a számítógépház és egyéb csemegék. Férfiak, fiúk, esetleg nagyon kíváncsi lányok-asszonyok, akik járatosabbak a műszaki témákban, biztos jól szórakoznak ezeken az oldalakon is. Mivel ezekben a témákban én nem érzem magam otthon, nem is értettem mindent száz százalékosan, de azért derekasan végigolvastam és még így is gazdagodtam új ismeretekkel. Megtudtam például, hogy a forgó szárnyas repülő messzebbre tud menni a tenger fölé, mint egy tenger alatt járó a tenger alá. (Ebben a könyvben a tengeralattjáró, az tenger alatt járó:)) Érdekes volt az ételmelegítő rádiódoboz működése kapcsán megtudni, hogy a rádiójelek lökdösik a víz kicsi részeit, amitől azok felmelegednek.:)

Nagyon tetszett az űrállomás részletes rajza és ismertetése, a testünket alkotó vízzsákok bemutatása, a marsjáró hétköznapjai. A kedvenceim a Földdel kapcsolatos témák, a Föld térképe mindenféle érdekességekkel, Zöld Földdel, Nagy Erdőkkel, Törött Heggyel, Kerek Tóval, Jégfölddel, Erdőporral, és sok-sok izgalmas  dologgal, ami tulajdonképpen olyan volt, mint egy kvízjáték, jó móka kitalálni, hogy ezek az elnevezések mit is takarnak a valóságban. 

A bolygók és csillagok, a világok a Nap körül a maguk titokzatosságával és végtelenségével, az éjszakai égbolt több oldalon is szerepet kaptak, ezek voltak azok az oldalak, amiket órákig el tudok böngészgetni. 

Tulajdonképpen ez egy felnőtteknek, vagy nagyobb fiataloknak szóló böngésző könyv, amit nem csak egyszer elolvasós, hanem többször előszedős, nézegetős. Minden alkalommal észre lehet venni még új dolgokat, kicsi rajzokat, amin ismételten egy jót mosolyoghatunk. Mindenképpen meg kell említenem a humort, amivel a rajzok és a magyarázatok készültek. Viccesen, mert mi más lehetne egy fúrótorony magyarázatánál rajzolt télapó és karácsonyfa, vagy egy mályvacukrot sütögető marsjáró?


A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

9/10

Bea 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése