2016. június 11., szombat

A Hónap Könyve(i) májusban

Az elmúlt hónapban is sok jó könyvet olvastunk, de a legjobbakat, legemlékezetesebbeket szeretnénk mégegyszer megemlíteni ebben a válogatásunkban. 

Jean Little: Victoria Cope naplója
Zsófi után én is elolvastam ezt a könyvet, nekem nagyon tetszett, én simán megadom neki a 10 pontot. Mert ifjúsági ugyan, nincsenek túlbonyolítva benne az események, viszonylag egyszerűen oldódnak meg a bonyodalmak, de én ezt várom egy ifjúsági könyvtől. Reggel belekezdtem, délutánra elolvastam, egyszerűen nem tudtam letenni, teljesen elvarázsolt Victoria kislányos naplója és látásmódja. Vicces is volt, és szívhez szóló. Legszívesebben Titusznak is a kezébe nyomnám.:) /Bea/
A teljes blogbejegyzést IDE kattintva olvashatjátok. 

Cecelia Ahern:  A Vétkes
Az írónőt eddig romantikus regényeiről ismerhettük, most új területen próbálta ki magát, disztópiát írt. És milyen jól tette, hogy elhagyta a jól bevált utat, mert egy fantasztikus történetet sikerült kitalálnia, és annyira tetszett, hogy most igazán örülök annak, hogy három részesre tervezte a sorozatot. Remélem mihamarabb olvashatjuk a második részt is. /Bea/
A teljes blogbejegyzést IDE kattintva olvashatjátok. 


Szentesi Éva: Hamvaimból
Megrázó történet a szerző rákkal vívott harcáról. Őszintén, nyíltan, tabuk nélkül olvashatunk Szentesi Éváról, a betegségéről, a kezeléséről és az állapotáról. De legfőképpen a gondolatairól. A könyv erőt adhat és ösztönöz, hogy azonnal menjünk el a rég halogatott vizsgálatokra. Bár komoly és kegyetlen történet, nagyon tetszett, hogy a humort sem zárta ki Szentesi Éva a történetből. /Bea/
A teljes blogbejegyzést IDE kattintva olvashatjátok. 

Antonio Orlando Rodríguez: Chiquita
Bár májusban Zsófi olvasta, most pedig én járok úgy kb. a felénél, azt hiszem ebben egyet fogunk érteni Zsófival, hogy ennek a könyvnek is itt a helye ebben a válogatásban. Igaz történet, mely helyenként nagyon meseszerű, Chiquitáról a liliputi művésznőről. Igazán kalandos, történetekben gazdag könyv, amire csak úgy véletlenül bukkantunk a könyvtárban. /Bea/
A teljes blogbejegyzést IDE kattintva olvashatjátok. 

Ka Hancock: Üvegszilánkon táncolni
Egy megrázó, szívbemarkoló, nagyon fájdalmas, gyönyörű történet. Próbálod felfogni az elfogadhatatlant, átértékeled közben az életed, miközben megszakad a szíved. /Bea/
A teljes blogbejegyzést IDE kattintva olvashatjátok. 

M. L. Stedman: Fény az óceán felett
A könyvből már film is készült, hamarosan nálunk is bemutatásra kerül. Nagyon szép történet volt az anyaságról, a gyermek utáni vágyról, becsületről, szeretetről, a szeretet erejéről, jó és rossz döntésekről. /Bea/
A teljes blogbejegyzést IDE kattintva olvashatjátok. 

Aage Gilberg: Sok eszkimó - egy orvos
A hónap felfedezettje, azóta már beszereztem egy saját példányt is magamnak, és a család minden egyes tagjának kötelező olvasmánnyá fogom tenni. Nagyon szeretetteljes könyv, a szerző egy évig gyógyította az eszkimókat, közben barátságokat kötött, és megszerette őket, éppen annyira, mint én. Igazán kalandos és mókás egy évben volt részem. /Bea/
A teljes blogbejegyzést IDE kattintva olvashatjátok. 

Jean-Yves Berthault: Mademoiselle S. szenvedélye
Erotikus. Szenvedélyes. Mocskos. Pornográf. Vagy lángra lobbant, vagy utálni fogod. /Bea/
A teljes blogbejegyzést IDE kattintva olvashatjátok. 

Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie
Fredrik Backman könyvei közül sokan az Ovét tartják a legjobbnak. Én nem tudok dönteni, éppen annyira imádtam a Nagymamám azt üzeni-t, mint a Britt-Marie-t. Írj csak Fredrik, minél többet! :) /Bea/
A teljes blogbejegyzést IDE kattintva olvashatjátok. 

Bruce Coville: Az igazmondó koponya
Ez az ifjúsági regény lenyűgözött, mert az én felnőtt fejemmel olvasva is megható volt, izgalmas és elgondolkodtató, komoly témákat érintett, és még nevetni is tudtam rajta. /Bea/
A teljes blogbejegyzést IDE kattintva olvashatjátok. 

Virág Emília: Sárkánycsalogató
Nem gondoltam volna, hogy egy sárkány becsapódásáról Budapestre ilyen jó kis szórakoztató történet fog kisülni, ami mind a felnőtt, mind az ifjabb korosztálynak kellemes élményt nyútjhat. Azt,  hogy mit szól hozzá az ifjabb korosztály hamarosan Titin le is fogom tesztelni, de szerintem egyes részeknél hangosan fog kacarászni olvasás közben. /Zsófi/
A teljes blogbejegyzést IDE kattintva olvashatjátok. 

M. R. Carey: Kiéhezettek
Ebben a könyvben nem volt se szerelem, se világmegmentő szerelmes tinik, csak egy pusztító vírus, no meg egy jó adag régimódi világvége hangulat. Nagyon várom a könyv alapján készülő filmet, remélem nem fogják elszúrni! :) /Zsófi/
A teljes blogbejegyzést IDE kattintva olvashatjátok. 

Truman Capote: Karácsonyi emlék
Ez a novella az Álom luxuskivitelben című könyvben található, és nekem most ez lett a kedvenc novellám. Annyi érzés volt ebben az alig tíz oldalas műben, nevettem, sírtam, a végén pedig sajnáltam, hogy vége lett. Végtelenítve tudtam volna még tovább olvasni e történetet. /Zsófi/
A teljes blogbejegyzést IDE kattintva olvashatjátok. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése