2016. április 3., vasárnap

Heti ez+az




Ezekről a könyvekről írtunk a héten:

Mint senki más
Nem igazán nyert meg magának, bár időnként szerettem,  jó volt olvasni, de nem volt teljesen kerek a történet, nem volt közben jó érzésem tőle. (Bea)


Csendes halál
Egy jó kis harmincas évekbeli krimi, megfűszerezve a filmvilág intrikáival, na meg a kor Berlinjével. A főszereplő Gereon Rath igazi egyéniség volt, aki a nőkkel rútul bánt, a kis kutyákkal viszont angyalian gondoskodó volt. 

Pampa blues
A vidám volkswagenes borító (imádom a volkswagen buszokat, persze csak a hippiseket) egy keserédes és szívhez szóló történetet takart. Rövidke kis könyv volt, de szereplői még most is itt vannak velem. Ezt mindenképpen el fogom olvastatni Anyával is.

Lenn a nyúl üregében
Elolvastam a legismertebb nyuszilány önéletrajzát, a kíváncsi, kukkolós énem nagyon élvezte. :) Az instagramra feltöltöttem egy képet, amin megjelöltem Holly Madisont, és Ő pedig pár nap múlva kedvencelte, vagy valaki a nevében, de akkor is örültem neki. 

A Szoba
Amikor Anya először olvasta ezt a könyvet, már akkor is nagyon megérintette, és azt mondta, hogy ezt nekem is el kell olvasnom. Bár igaz, hogy Anyától már annak idején kikönyörögtem, hogy mesélje el a történetet, mert nagyon kíváncsi voltam, belegyezett, de csak azzal a feltétellel, hogy megígértem neki, hogy én is el fogom olvasni. Így szeretnék én is minél hamarabb sort keríteni rá.



1 éve született a blog, aminek megünneplésére egy nyereményjátékot szerveztünk, a részletekért kattinst IDE!
A blogszülinapos jókívánságokat köszönjük szépen mégegyszer mindenkinek! :)

Miegymás:

Zsófi:
Ezen a héten nem történt velünk semmi nagyobb dolog, még könyvtárban sem voltunk. Vagyis Anya volt, de csak szigorúan az előjegyzett könyvekért ugrott be (Juhé, megjött az Edenbroke!).

Ezért most írok egy kicsit a netről gyűjtögetett, első olvasásra fantasztikusnak tűnő praktikákról, amik azonban sajnos általában nem válnak be...

Figyelem lányos téma következik! :)

Kezdjük is akkor a "Cérnás szőrtelenítés és én" című epizóddal. 
Csak úgy böngészgettem alternatív szőrtelenítési módszerek után kutatva, amikor rábukkantam erre a csodálatosan egyszerűnek tűnő módszerre. Videókat is megnézegettem, és úgy véltem ez a dolog nekem is menni fog. Anyáéknak csacsogtam is róla egy csomót, hogy ez egy milyen tuti módszer lesz majd.
Este neki is láttam a megvalósításnak fogtam egy szimpatikusnak tűnő cérnát, levágtam belőle a megadott hosszt, összekötöttem a végét, és már indulhatott is a móka. Igen ám, de a megadott hossz nekem túl hosszú volt, a következő meg túl rövid, az az igazság, hogy igazából meg sem sikerült találnom a tökéletest hosszúságot. Sőt a tökéletes cérnát sem erre a célra, pedig kipróbáltam egy csomó félét...
Erre Apa gondolom megsajnált a bénázásom miatt, és azt mondta, hogy ő majd megpróbálja, de mivel nem igazán hagyta, hogy elmagyarázzam neki a lényeget, így neki sem ment annyira, és ki is jelentette, hogy ez egy hülyeség. Aztán öt perc után én is feladtam...szóval ennyit erről a csodálatosan egyszerű módszerről...pedig a videóban is annak tűnt.




Bea: Zsófi iszonyúan be tud lelkesedni az interneten talált házi praktikákon. Napokig mesélte, hogy egy nő hogyan szőrtelenítette egy szál cérnával az arcát, csak összetekerte és húzogatta ide-oda, és hipp-hopp a szőrszálak már el is tűntek. Zsófi kijelölt a lábán egy próbaterületet, és húzgálta, tekergette a cérnát, és közben hallottam, hogy eléggé méltatlankodik és csodálkozik, hogy miért nem sikerült. Én nem annyira titokban csak nevetgéltem. Mert miért is kell cérnával, amikor van mindenféle más eszköz (a mi fürdőszobánkban is) erre a célra?? :)))

Akkor most lássuk is a "Tojásfehérjés mitesszer eltávolítás és én" című epizódot.
Amikor mondtam Anyának, hogy tegyen már félre nekem egy kis tojásfehérjét, mert találtam egy tök jó praktikát az orron lévő mitesszerek eltávolítására, Anya és Apa egymásra mosolygott, Apa pedig megkérdezte, hogy ez is olyan tuti praktika e, mint a cérnás szőrtelenítés. Bence pedig, Titusszal nagy egyetértésben kijelentette, hogy én minden hülyeséget kipróbálok. De nekem nem szegték kedvemet e szkeptikus vélemény nyilvánítások, Anya egyik festős ecsetével (bocsi Anya) jól bemázoltam az orrom, aztán ahogy a videóban is láttam ráraktam egy darab papírtörlőt, aztán míg száradt az orrom, leültem olvasni, de nem igazán ment a dolog, mert a papírtörlőtől alig láttam...
Az eltávolítás pillanatában vártam a nagy meglepetést, de azt kellett látnom, hogy a mitesszereknek nem nagyon esett bántódásuk. Ekkor eszembe jutott, hogy egy munkafolyamatot, mégpedig a melegvizes törölgetős részt, kihagytam, így kezdtem elölről az egészet, hátha így majd csak működni fog ez a tuti módszer. Hát nem működött...és még Apa elől is bújdosnom kellett, mert mindenképpen le akart fotózni, a papírral az orromon.


Bea: Nyugisan olvastam, amikor felpillantottam és Zsófi állt előttem, egy átázott papírtörlővel befedett orral, ami a fél arcát is eltakarta, úgyhogy először az ijedtség, majd a röhögés lett úrrá rajtam. Titusz is átjött hozzánk és csak a fejét csóválta, hogy Zsófinak már megint elmentek otthonról. Valahogy nem lepett meg, hogy a kísérlet végén Zsófi nem volt elégedett az eredménnyel. Ezek után fennáll a lehetősége, hogy Zsófit egy iszonyú ragyás és szőrös jetinek képzelitek el, hahaha. :) Higgyétek el, nem az, csak egy kicsit zizi.:)

Van még itt nekem egy történetem még pedig "A harc a hajammal" című.
Sosem voltam valami nagy hajszobrásza a saját hajamnak, vagy összefogva, vagy kiengedve hordom. De a Pinteresten talált haj-készítős lépésről lépésre típusú képeknek én sem tudok ellenállni. Kinéztem egy tényleg nagyon egyszerű kis hajfonásos-kontyos képet, neki is láttam a megvalósításnak, de be kellett látnom, hogy a hullámcsatok és a hajam nem kompatibilisek egymással. 
Szóval ennyi sikertelen próbálkozás után egy kicsit elkeseredettnek kellett volna lennem, de én még optimistán belevágtam a hajgöndörítés hajvasalóval projektbe (szintén egy videó után, amiben eme praktika egyszerűnek és nagyszerűnek tűnt). Jelentem, egy azaz egy tincs hajamba sikerült egy loknit varázsolnom, de az tényleg jó lett. A többi nem loknisodott be, tekerhettem és húzgálhattam én akárhogy is a hajvasalót. Ekkor már azért nem bírtam tovább és egy elegem van már abból, hogy nekem semmi sem sikerül mondat kicsúszott a számon. Erre előkerült Anya, gondolom megsajnált, mert ahogy az előbb leírtak is mutatják, van igazság az előző mondatomban. A hajvasalós göndörítéssel ő sem birkózott meg, és a vigasztalásképp elkészített pinterestes kontyom sem sikerült elkészítenie, de azért így is megvigasztalódtam. :)



Következő héten pedig cukorgyantát fogok készíteni, és majd kipróbálni itthon, s az előbb leírtak ellenére is bizakodó vagyok! :)

Bea: Mikor a fürdőszobából elkeseredett Zsófi-nyávogást hallottam a minap, már gondoltam, hogy ismét valamelyik internetes csodapraktikát próbálja éppen ki magán. Már az elgondolás is ellentmondó: hajvasalóval hajgöndörítés!! A videón azonban tényleg sikerült az illetőnek, így én is megpróbálkoztam vele egy tincsen, de semmi sem történt, a haj olyan egyenesen állt, mint a vonalzó.  Zsófi nem engedte, hogy többi hajtincsével próbálkozzam, nagy dérrel-durral összepakolt, és a kísérletnek vége volt.:) Már elgondolkodtam rajta, hogy kellene ilyen ellenvideókat csinálnunk, mint a Pinteresten, csak ott sütikkel és tortákkal, hogy ilyen volt a Pinteresten és így sikerült nekünk. Nagyon mókásak.
Sajnos az ilyen kísérletek végén nem tudok szomorkodni, mindig nevetnem kell. De nagyon!!!  Nyugtassatok meg, ugye nem vagyok gonosz anya?? :)))



Még egy meglepit tartogattunk nektek. Bence nagyon szeret képregényeket
rajzolgatni, és tervezett egy sorozatot, ez a legelső rész, ebből jött a sorozat ötlete. Kitaláljátok, melyik film ihlette a címet?

E heti zeneajánlatunk:
Most a Beatles-től a Birthday, a blogszülinap alkalmából. Egy kis érdekesség a számban két Beatles hölgyemény: Patty Boyd és Yoko Ono vokálozik, én személy szerint mind a kettőjüknek nagy rajongója vagyok!

A jövő héten várható bejegyzések: Az özvegy, Drága Nagymamám, A közösségi média nagy könyve, Victoria Cope naplója, és jelentkezünk egy új TitkOLVAsás nevű rovattal is (természetesen rovat elnevezése nem ment vita nélkül,  de végül ez lett a neve). 

Legyen szép jövő hetetek!

Bea és Zsófi

11 megjegyzés:

  1. Jó kis bejegyzés! A hajvasalós dolog elvileg működik az én hajamon már megcsinálták egyszer (én nem tudom, bár többször is kipróbáltam), a többi praktika pedig csuda viccesnek tűnik, főleg a cérnás dolog. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig én a cérnás dologban nagyon bíztam... hátha majd egyszer találok egy olyan fajta cérnát, ami tökéletesen fog működni! :) :)
      Akkor hajvasalós göndörítés ügyében megnyugodtam, hogy nem csak en vagyok egyedül a világon aki nem tudja megcsinálni! :) :)
      Jövő héten meg letesztelem a cukorgyantát... :)
      Zsófi

      Törlés
  2. Jók ezek humoros kis életpillanatok! Na, és a kép az csodás ott legfelül!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Pedig a képet már csak kutyafuttában csináltam tegnap délután, örülök, hogy tetszik! :) :)
      Zsófi

      Törlés
  3. A hajgöndörítéses módszer nálam bevált, de csak amikor rövidebb hajam volt. Ha találtok egy praktikus módszert a miteszerekre, akkor kérlek szóljatok nekem is ;)
    A képregény pedig állati jó lett! ^^ Nagyon ügyes!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor te kis ügyi vagy, én a végén már azt se tudtam, hogy melyik irányba csavarjam a hajvasalót, aztán meg hiba húztam lefelé meg sem moccant... :)
      Ha találok egy tuti mitesszer eltávolító praktikát, mindenképpen szólok! :) :)
      Én már láttam a képregény második részét is! :)
      Nem tudom, nekem hogy nem adatott egy csepp rajztehetség sem... :) :) Én is mindig csak ámulok Bence rajzain! :)
      Zsófi

      Törlés
  4. Szuper ez+az, pont jó vasárnapra, jókat mulattam a próbálkozásokon. A képregény feldobta a mai napom. Tetszett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy jól szórakoztál! :) :)
      A képregénynek pedig hamarosan jön a második része is! :) :)
      Zsófi

      Törlés
  5. Hát ez a bejegyzés nagyon vicces volt!! (Bocsi, Zsófi!) Igazi rekeszizom erősítő. :) Igazán optimista Zsófi, hogy még ezek után is folytatja a kísérletezgetést. Ez aztán a megfelelő életszemlélet!

    Egyébként Húsvétkor nekem is volt egy hasonló élményem, amikor egy "recept" alapján próbáltam citromkrémet főzni (azért van idézőjelben a recept, mert nem volt túl részletesen leírva, csak nagyon elnagyoltan). A végeredmény: kész katasztrófa. Kifejezetten gusztustalan lett az a cucc, a közelében sem volt a neten talált fotónak. (Talán ha részletesen leírták volna a lépéseket...) Szóval egy ilyen montázsba ezt is felvehettük volna, ha lefényképeztem volna.

    A képregény is nagyon tetszett, elsőre nem is gondoltam, hogy "házi készítésű"! Gratula Bencének! :)

    VálaszTörlés
  6. Ja és a hajgöndörítéshez még annyit, hogy nekem is hajvasalóval csinált szép loknikat a fodrász az esküvőmre. Nekem biztos nem sikerülne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, ilyen receptes katasztrófákkal én is találkoztam már...egyszer keszítettem egy Pavlova tortát, ami végül nem lett se torta se Pavlova, Tititől meg azóta is azt hallgatom, hogy én egyáltalán nem értek a süti keszítéshez...:)
      Egyébként mi imádjuk az ilyen montázsokat nézegetni, mindig hatalmasakat röhögünk,mondjuk leginkább azért, mert a mi próbálkozásainkra ismerünk rá ezekben a képekben. :)
      A gratulációt átadtuk Bencének, jövő héten pedig jön a második rész! :)
      Akkor most te is megnyugtattál a hajgöndörítés ügyében :)
      És annak is örülök, hogy jót szórakoztál a bejegyzésen, én is inkább mindig nevetek a bénaságaimon! :) :)
      Zsófi

      Törlés