2016. január 6., szerda

Három ifjúsági regény

Ifjúsági, gyermekkönyvtárból kölcsönzött könyvek, de én nagyon szeretem ezeket az ifjúságnak, gyerekeknek írt könyveket, amelyek nekünk, nagy gyerekeknek is remek kikapcsolódást nyújthatnak, elgondolkodtatnak és tanulhatunk is belőle.

Lena Krohn: A nap gyermekei
A szép borítója miatt akadt meg a szemem ezen a kis könyvecskén, aztán megláttam a belső illusztrációkat is, amelyek gyönyörűszép virágok voltak, így hazavittem a könyvtárból. 
A történet főszereplője Ibolya az iskolás kislány, aki Füzike kisasszony virágboltjába tér be virágcserepet vásárolni, majd másnaptól egy hétig virágfutár lesz. Minden napra egy vagy két virág jut, és ugyanannyi történet. Tulajdonképpen aranyos könyv, de néha olyan volt, mint egy növényhatározó, néha pedig  olyan "tanítónénis", szájbarágós volt. De ami mégis dobott rajta, hogy végig olyan retro-érzetem volt, pedig a történet nem régen íródott, pár évvel ezelőtt írta a finn írónő, és néhol igazán humoros gondolatok, megnyilvánulások voltak benne. Az illusztrációk pedig igazán szépek voltak.
8/10


Patrick Modiano: Catherine Certitude
Meglepődve akadt meg a szemem a gyermekkönyvtárban ezen a könyvön, nem is tudtam, hogy Modiano gyermekkönyvet is írt. 
Elolvasás után azt is megállapítottam, hogy bár nagyon Modiano-s - igaz ezt egy könyve elolvasása után talán bátorság kijelenteni -, de nem tudom, hogy mennyi idős gyerekeknek való. Inkább azt mondanám rá, hogy egy novella, egy New Yorkban élő nő pillanatnyi gondolata. Mint mikor csak úgy ülünk, és eszünkbe jut valamiről valami. 
Neki Párizsban töltött kislánykora jutott eszébe, szeretetteljes kapcsolata édesapjával, egyszerűen csak elöntötte a nosztalgia és a szép emlékek. Ennyi a könyv és nem több, jó volt olvasni.
Az illusztrációk legalább annyira fantasztikusak voltak, ha nem fantasztikusabbak, mint maga az írás. Jean-Jacques Sempé készítette őket, aki egy legendás illusztrátor. 
8/10

Christine Nöstlinger: A cseregyerek
Hat hét története egy kisfiú naplójából. Ewald családja, a fiú angol kiejtésének javítására egy cseregyereket fogad hat hétre a nyári szünetben. Tom az angol cseregyerek az indulás előtti napon eltöri a kezét, így helyette féltestvérét Jaspert küldik, akiről kiderül, hogy csöppet sem átlagos kamasz. Mielőtt a család teljesen kikészülne,  Ewald megtudja Jasper cselekedeteinek és viselkedésének mozgatórugóját. Elmeséli a családjának is, akikben hirtelen sajnálat és bűntudat támad, majd mindenféle kalandok után a könyv végére szeretetben válnak el.
Vicces könyv volt, egy másfél órás kikapcsolódás. Egyetlen kifogásom a végével volt, Jasper hazautazásával azonnal vége lett a történetnek, pedig jó lett volna, ha egy utolsó fejezetet szán ennek az író.
8/10

Bea

4 megjegyzés:

  1. A cseregyerek nekem kötelező olvasmányom volt németre. Arra emlékszem, hogy sokszor fogtam a fejemet miatta. :)

    VálaszTörlés
  2. Akkor így annyira nem is élvezettel olvastad? Mert a kötelező, azért mégiscsak kötelező. :) Németül meg pláne! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Magával a történettel nem volt gond, csak az azutáni szételemzéssel :) Egyszerű nyelvezete van, így nem okozott az problémát.

      Törlés
    2. Akkor eg ilyen könyvvel gyakorolhatnám èn is a németet. Meg is nézem majd az idegennyelvű részlegen a könyvtárban.:)

      Törlés