2017. január 23., hétfő

Kevin Wilson: Életképtelenek

Biztos veletek is előfordult már olyan, hogy szerettetek volna valami meglepő dolgot csinálni, mondani, csak azért, hogy láthassátok, hogyan reagálnának rá a körülöttetek lévő emberek. Látni az arcukon a megdöbbenést, a meglepetést, a zavartságot, amit az okozott, hogy csináltál valami olyat, ami eltér a hétköznapitól, a megszokottól, miközben te egy jót nevetnél magadban. Nekem már sokszor megfordult ilyen ötlet a fejemben, persze csak elméleti szinten, mert a kivitelezéséhez túl nyuszi lennék. :)
Könyvünk főszereplőinek szülei Caleb és Camille Fang meglehetősen eredeti figurák, és magát a művészetet is egy teljesen új nézőpont szerint közelítik meg, hisz az alaposan megtervezett, aztán gondosan kivitelezett káoszteremtés az ő művészetük.
A gyerekeik, Anne és Buster bevonásával a legkülönfélébb és legőrültebb performansz előadásokat hajtják végre, az emberek nagy megdöbbenésére.
Kezdetben nagyon érdekesnek találtam e két zakkant figurát, csodáltam őket az elkötelezettségükért és a bátorságukért, amit a Művészet érdekében hajtottak végre, a furcsa, de meglehetősen sajátos performanszaik pedig teljesen lenyűgöztek.


2017. január 21., szombat

Gyerekeknek

Vajda Éva: Anup és a csodálatos tűzhely
Kedves, szomorkás mese Anupról, az indiai halász fiáról, aki  gyerek létére elhatározza, hogy vesz a nagymamájának egy tűzhelyet, hogy könnyítsen az életén. 
Ezért el is követ mindent, különböző munkákat talál ki, amivel pénzt kereshetne, közben persze iskolába is jár. 
Szép történet egy másik, nehéz sorsú földrész  és az ott élő gyerekek életéről, azzal a tanulsággal, hogy ha szorgalmasan dolgozol, megvalósíthatod álmaidat, elérheted vágyaidat, segíthetsz a nagymamádnak. A szomorú az egészben, hogy tulajdonképpen ez nem is mese, hanem  valóság. Szívfacsaró és megható volt.
9/10

Gál Éva - Kavádi Róbert - Szentesi Csaba - Varró Dániel: Verses - képes gyerekjóga
Szégyen, nem szégyen, ezt a könyvet én magamnak kölcsönöztem ki. Mégpedig azért, mert úgy gondoltam, hogy a jógával való ismerkedéshez egy gyerekeknek szóló, alapgyakorlatokat tartalmazó könyv nekem is tökéletesen megfelelhet, nincs benne semmi bonyolult, és bíztam benne, hogy egyszerű és érthető lesz. 

Így is volt és hamar kedvencünkké vált ez a könyvecske. Amikor Titusznak megemlítettem, hogy hoztam a könyvtárból egy ilyen könyvet és majd jógázhatunk együtt, ki  is nevetett. Na ő aztán biztos nem jógázik, hová gondolok én. 

Így hát magamban kezdtem el végrehajtani a különböző pózokat, ászanákat, egészen addig, amíg egy egyszerűnek tűnő feladatot nem tudtam végrehajtani. Megkértem Tituszt, hogy csak addig jönne-e, míg megpróbálja, hogy tényleg ilyen nehéz vagy én vagyok ennyire beragadva a mozdulatlanságba. Eleinte neki sem sikerült, de lépésről lépésre felolvastam neki a gyakorlat leírását és ennek alapján második próbálkozásra meg is tudta csinálni.
Ekkor ez annyira megtetszett neki, hogy további gyakorlatokat kért, amit én felolvastam, ő pedig lassan mindet végigcsinálta. Miközben kitartotta az ászanákat, felolvastam a versikéket, amelyeket a gyakorlatokhoz írtak és meglehetősen aranyosak.
Másnap azt vettem észre, hogy Titusz elvitte a tornamatracomat és a szobájában jógázik. Majd másnap ismét. Most már önállóan is meg tudja csinálni a gyakorlatokat és nagyon élvezi. Nekem kezdetnek nagyon jó lesz, majd ha ebben már minden megy tökéletesen, áttérek egy felnőtteknek való gyakorlatsorra. 
10/10

Kis Ottó: Léghajó a Bodza utcában
Két jóbarát, Dodi és Szálka kalandjait ismerhetjük meg ebből a kis kötetből. Egyszerű kis történetek, két gyerek mindennapjai, egy talált ásóval, egy gödörrel, üres papírdobozokkal, lufikkal, postás bácsival. Olvashatunk a boltosról, Tavai Áronról, de mindenekfelett a szépséges Fáber Liliről, akiért a fiúk epekedtek. A történet legérdekesebb figurája Livióla néni volt, Dodi nagymamája, akinek minden komfortos volt, ezért ő is nagyon komfortosan érezte magát. 

A fiúk kapcsolata is nagyon érdekes volt, mintha Dodi egy kicsit magának való lett volna és nem akarta, hogy néha Szálka is érvényesüljön. Az illusztrációk érdekesek voltak, nem tudtam eldönteni, hogy Dodinak és a többieknek miért volt olyan az orra, mintha oda lett volna gumizva az arcukra, ezen azóta is gondolkodom, és azon is, hogy Szálkának miért volt másféle az orra. :D A történet amúgy aranyos, megtestesíti a gyerekek egyik legnagyobb álmát, miszerint lufikkal és dobozokkal simán útra lehet kelni a levegőben. Erről az jutott eszembe, amikor gyerekként a nagymamám két tollseprűjével ugráltam le a padlásra vezető létráról, mert úgy gondoltam, hogy azokkal repülni egyszerű. :D:D Legalább annyira, mint a lufikkal és dobozokkal. :D
8/10

Jeli Viktória: Dönci és a varázstakaró
Dönciék nemrég új lakásba költöztek, még minden dobozokban áll, kivéve Dönci varázstakaróját, ami alá csak be kell bújni és segítségül kell hívni, ha egyedül érzi magát és úgy érzi, hogy nem tudja megoldani a problémáját.

Aranyos történet volt, szinte minden gyerek magára ismerhet benne, hiszen mindenkinek van egy hasonló varázstakarója, hozzá esetleg még egy varázsplüssállatkája is, akihez bármikor lehet fordulni, bármilyen bajban lehet rá számítani, el lehet mesélni a rossz dolgokat, amelyek egy kisgyereket érhetnek, pláne egy olyan kisgyereket, aki elköltözött a régi lakóhelyéről, minden és mindenki ismeretlen és nincsenek barátai. Jó dolog volt ez a varázstakaró, még nekünk felnőtteknek is jó lenne egy ilyen. Csak alábújnánk, elképzelnénk a megoldást, és már oldódnának is a gondok. :)
Döncinek is sokat segített a takaró, barátokat is talált a játszótéren, mert érezte a takaró által adott erőt és bátorságot, a varázslatot.  Olvasni tanulgató gyerekeknek is remek kis könyv ez, az illusztrációk aranyosak.
9/10

2017. január 20., péntek

Kimondhatatlanul

Szerzők: Pierdomenico Baccalario, Alessandro Baronciani, Lodovica Cima, Sara Colaone, Antonio Ferrara, Silvana Gandolfi, Beatrice Masini, Luisa Mattia, Antonella Ossorio, Guido Sgardoli, Fabrizio Silei és Paola Zannoner

12 író kapott 12 szót érzelmekről. Érzelmekről, melyek mindannyiunkban ott vannak. Nem mondhatták ki a kapott szót. Mert van, amit kimondhatatlanul nehéz kimondani. Írniuk kellett róluk. Született 10 novella és 2 képregény.

A fülszöveg gépelése közben jöttem rá, hogy az a bizonyos szó, az az érzelem tényleg nem hangzott el konkrétan egyik novellában sem, mégis teljesen ott volt az írásban, én is éreztem a szereplőkkel együtt. Nagyon érdekes játéknak tartanám azt, hogy először a novellát olvasnánk el és utána kitalálnánk a bennük megbúvó érzelmeket, és ezekből kiszűrnénk a legfőbbet, amely a címadó érzés lehetne. Vajon kitalálnánk-e? Vagy néhányan már annyira együtt élünk mi magunk is néhány megírt érzelemmel, hogy észre sem vesszük, hogy ott rejtőzik bennünk és formálja a mindennapjainkat? 

Felnőttként olvasva is nagyon tetszett ez a könyv, de azt gondolom, hogy a novellák egytől egyik alkalmasak lennének kötelező olvasmánynak kiskamaszok és középiskolás fiatalok részére. Segítségükkel talán nagyon sok problémát meg lehetne beszélni, miközben a szereplők tetteit és gondolatait vennék nagyító alá, a fiatalok talán sok mindenre ráismernének a saját életükből, a saját érzéseikből és talán még arra is rájönnének, hogyan lehetne úrrá lenni egy-egy kínzó gondolaton, nehézségen. 

Azt nem írom, hogy arra is rájönnének, hogy nem is olyan nagy dolog, mert igenis nagy dolog és komolyan kell venni, mert abban az időszakban a fiatalnak talán élete legnagyobb problémáját okozza az a bizonyos érzelem, amely eluralkodik rajta, amelynek megoldásában esetleg még segítségre is szorul.

Éppen ezért a fiatalokon kívül, ajánlom a szülőknek is, időnként nagyon elgondolkodtató történeteket olvashatunk, felidézhetjük saját - soha el nem múló, haha - fiatalságunkat is, eszünkbe jutnak majd saját hasonló érzelmeink, az első (vagy második) szerelem, az elnyomhatatlan vágy valami - vagy valaki - után  (húú, én ezt le sem merem írni, Anyukám talán tudna erről beszélni, hogy az eszelős vágyam következtében, milyen követelőző voltam időnként, itt természetes valami utáni vágyról beszélek:)), a szégyen, mert valaki megalázott annyira, hogy egy életre beléd ivódott,  a félénkség, amit mindig próbáltál magadban elnyomni, több-kevesebb sikerrel. A fájdalom című képregény elolvasása után végiggondolhatod, hogy neked mi volt életed legnagyobb fizikai fájdalma, ami azért mindig párosul egy kis lelki fájdalommal is, vagy az Öröm című képregény elgondolkodtat, hogy milyen öröm ért, ami hirtelen jött, mint valami megvilágosodás és boldog lettél tőle.

Nagyon érzelemdús történeteket olvashattam, mindegyik nagyon tetszett, volt azonban egy-két különösen nagy kedvencem,  a félelem megjelenítése,  Andreas a 14 éves földrengést átélt fiú történetében nagyon erős hatást tett rám, a bátorság megtalálása pedig a törpe növésű, fantasztikusan zongorázó Michel személyében igencsak megdolgoztatott, mindamellett, hogy kiváló, mozgalmas történet volt, imádtam, akár egy egész regényt el tudtam volna Michel életéről olvasni. 

A bűn novellája nagyon emberi, a beskatulyázás hatása és következményei két fiatal életére elszomorító volt, ugyanakkor a végére felszabadító, a féltékenység története pedig bebizonyította, hogy ez egy sötét érzelem és nem sok jót szül, ha ezzel az érzéssel vagyunk kénytelenek együtt élni.

Nagyon érdekes szempontokból láthatjuk a könyvben megörökített 12 érzést, a vágyat, a szégyent, a félénkséget, a fájdalmat, a szerelmet, a kétségbeesést, a félelmet, az örömöt, a bátorságot, a bűnt, a féltékenységet és a gyűlöletet az emberi életekben megjelenni, belekúszni a mindennapokba, látni azoknak a hatását, és a fiatalokat, akiknek az életét alakítják, változtatják, javítják vagy éppen nehezítik ezek a - tulajdonképpen - csöppet sem különleges,  hétköznapi érzések meglehetősen elgondolkodtató volt.


A novellák és képregények szerzői Olaszországban mindannyian ismert írók, illusztrátorok, ifjúsági és felnőtt regények szerzői, van köztük tanárnő, egyetemi professzor, fordító, blogger és még egy állatorvos is.  Olvassátok el ezt a fiatalos, eredeti hangú novellaválogatást, nekem nagyon jó olvasmányélmény volt.

A könyvet köszönöm a Betűtészta Kiadónak!

10/10

Bea

2017. január 19., csütörtök

Akarod nézni is?


Mostanában több könyves vonatkozású film is szembejött velem, aminek nagyon megörültem, ezért gondoltam összegyűjtöm őket egy bejegyzésben is. 
Meg egyébként imádom Katica A könyvek a moziba mennek című rovatát, úgyhogy nagyrészt az ő bejegyzései adták az ihletet az én könyves-filmes projektemhez is. A Katica bejegyzéseit IDE kattintva tudjátok elolvasni.

No de akkor most lássuk is az én "hamarosan film lesz ezekből a könyvekből" listámat: 

2017. január 18., szerda

Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél

Ellie századunk tipikus szinglije, aki az újságírói karrierje nyújtotta biztos jövedelmének és baráti társaságának köszönhetően alapvetően élvezi független életét. Jó kedélyét csupán egyetlen dolog árnyékolja be: egy nős, családos férfiba szerelmes. Egy nap a szerkesztőség archívumában téma után kutatva régi levélre bukkan, amelyben egy szerelmes férfi arra kéri kedvesét, Jennifert, hagyja ott a férjét, és utazzon el vele. Ellie az 1960-as években írt rejtélyes levélben saját titkos vágyait fedezi fel, ezért megpróbálja kibobozni a szerelmi történet szálait, bízva abban, hogy reményt meríthet a hajdani szerelmespár sorsából. 
Az eseménydús, váratlan fordulatokban bővelkedő regényben a múlt és a jelen romantikus,  megható, szenvedélyes - olykor erotikus - képei váltakoznak. Jennifer a múltban próbálja megtalálni elveszett szerelmét, az időközben újabb levelekre bukkanó Ellie pedig a jelenben igyekszik felkutatni az egykori szerelmeseket, és megtudni, vajon végül egymásra találtak-e.

Minél több könyvet olvasok az írónőtől, annál inkább van bennem egy bizonyos izgalom, egy kis drukk, hogy nehogy csalódjak benne. Bár nyilván egy író mindegyik könyve nem sikerülhet egyformán jól, de nekem Jojo Moyes eddig  mindig hozta azt a színvonalat, azt az érzelmi hatást, amit már megszoktam tőle. Nyilván a Mielőtt megismertelek című könyve a legdrámaibb és legszívszorítóbb (értékelésünket a könyvről ITT és ITT olvashatjátok), azt nehéz lesz érzelmileg felülmúlnia, de éppen azért szeretem még nagyon, mert eddig nekem minden könyve eltérő élményeket nyújtott. Teljesen változatosak a témaválasztásai, egyáltalán nem ír egy szabásmintára, mindig más és mást talál ki. Egyszóval még mindig töretlen híve és rajongója vagyok.

Az utolsó szerelmes levél elolvasása után is bátran állítom ezt. A könyv már a második kiadást érte meg a Cartaphilus Könyvkiadó által, tehát egy régebben íródott történetről beszélünk, de én még csak most olvastam el és egy nagyon szép, érzelmekkel teli történetet kaptam, benne az élet kiszámíthatatlanságával és a véletlenek, félreértések vagy szándékos emberi cselekvések példájával.

Ki ne szeretne egy sok-sok évvel ezelőtti gyönyörű, szenvedélyes, szerelmes levelezésre találni és kézbe fogni annak bizonyítékát, hogy az emberi érzelmek, a szerelem nem ismernek sem időbeli, sem társadalmi, sem más korlátokat, nem lehetett a szenvedélynek, az érzelmeknek parancsolni sem régen, sem most. 

Mint ahogyan nem tud a történet jelenbéli hőse Ellie sem, és egy nős férfiba szerelmes elvakultan. Rajta kívül mindenki látja, mi olvasók is, hogy ez a férfi mennyire méltatlan a szerelmére, sőt az egész kapcsolat mennyire méltatlan ehhez az érzelmekkel teli fiatal lányhoz, de ő egyelőre nem lát mást a telefonján érkező - vagy inkább nem is annyira érkező - sms-eken és emaileken kívül.

Egészen addig, amíg főnöke utasítására kutakodni nem kezd az éppen költöző irattárban és rábukkan pár régi szerelmes levélre. Mivel a szerelmes levél írója arra kéri szerelmét, Jennifert, hogy hagyja ott a férjét a kedvéért, Ellie érdeklődését igencsak felkelti az ügy, mivel úgy érzi, ő is hasonló cipőben jár. Miközben megszállottan kutat újabb és újabb levelek után, valamint vergődik szerelemnek hitt kapcsolatában, nem veszi észre maga mellett az élet szépségeit, Roryt, az irattáros fiút, aki segíteni próbál neki, és úgy egyáltalán az embereket.

Viszont általa megismerhetjük Jennifert a múltban, aki éppen magához tér egy balesetből és nem nagyon emlékszik előző életére, érzi, hogy valami nincs rendben, de a férje úgy tesz, mintha minden a legtermészetesebb mederben folyna. És akkor Jennifer is talál egy levelet, éppen olyat, amilyen Ellie is talált a jelenben. Lassan kibontakozik előttünk egy másik élet, és Jenniferrel együtt vergődünk kétségek között, hogy ki írhatta azt a levelet, próbálunk emlékezni. Minden titokra fény derül előbb-utóbb, apránként megismerjük a levelek íróját, egy szerelmet, amely megpróbál lehetetlen körülmények között létezni, harcolni a boldogságért. Vajon sikerül-e, ez kiderül a történet végére, elérkezünk a végső fináléhoz, amit Jojo Moyes nagyon jól meg tud teremteni, és azt hiszem könnyek nélkül ezt a befejezést sem fogjuk megúszni.


Szenvedélyek, szerelmek, véletlenek, vagy a sors, vagy egyszerűen csak emberek, akik belepisztáltak az élet történéseibe, sok minden alakította az eseményeket, fordulatos, olvasmányos, cselekménydús, romantikus, csodaszép történet.

Természetesen Jojo Moyes marad nálam az élvonalbeli kedvencek között.

A könyvet köszönöm a Cartaphilus Könyvkiadónak!

10/10

Bea